szombat, július 29, 2017

Amerikai vonulás konvojban

Tegnapelőtt mentem az M1-es autópályán. Először egy honvédségi kísérőjárművet és egy Humvee-t láttam a leállósávban. Aztán jó sok kilométerrel később utolértünk egy konvojt, kb fél tucat járművel, ami éppen akkor állt le a leállósávban, élén egy honvédségi kísérőjárművel (mindkét esetben WV Transporterek), amiből az láthatósági mellénybe öltözött magyar katona épp a fejét fogta. Olyan hosszú volt a menet, a konvoj utolsó autója, egy Humvee még javában nyomta, mi leelőztük és egy fél  perccel később meg utolértük a konvoj elejét, ami épp akkor húzódott félre.

Miért jutott ez eszembe? Mert épp a fényképeket törölgetem a telefonomról és nem találok semmilyen fotót erről, pedig úgy emlékszem még kameráztunk is. De, közben megtaláltam

.

Szóval erről az esetről, a kettészakadt konvojról eszembe jutott, hogy nem rég beszélgettem honvédségi sofőrökkel, még tavasszal és teljesen véletlenül kanyarodott ebbe az irányba a beszélgetés. Azt mesélték a nyári hadgyakorlatok kapcsán, hogy megy már a fejvakarás a szervezeten belül, mert ugye nekik az is feladatuk lesz a szokásos, rendszeres szállítási, sofőrködési feladatok mellett, hogy a Magyarországon ki-, be- és átvonuló konvojokat kísérjék majd. Ez pedig 1. rengeteg meló lesz 2. rengeteg papírozás lesz a különböző magyar hatóságokkal (főleg a túlméretes járművek esetén, meg asszem már önmagában a katonai járművekre is kell ez) és 3. erőforrás szűkében is lesznek, mert ugye a konvojok kísérése extra járműveket igényel. És akkor úgy látták, az akkori tervek alapján, hogy a feladatok a katonai szervezek (azért fogalmazok így, mert nem tudom mi a nevük, talán MH Közlekedési Központ?)

Nyilván bambán néztem, mert eszembe sem jutott, hogy erre is figyelni és tervezni kell, pedig milyen magától értetődő. És volt egy fél mondatuk, egy nevetés közben, valami olyasmi, hogy: ... és mi lesz majd akkor, ha lerobban valamelyik jármű és szétszakad a konvoj...

Na ez volt az az pillanat, ami beugrott (+ itt még pár semmitmondó kép, amit a kocsiból lőttünk).



És erről az egész sztoriról meg az ugrott be, hogy tessék, ezért is van szükség a hadgyakorlatokra, főleg a többnemzeti hadgyakorlatokra (itt már magamban vitatkozom azokkal, akik nem értik, minek ezek a gyakorlatok, vagy magamban magyarázom azoknak, akik szimplán, semlegesen csak kíváncsiak, hogy tényleg miért kellenek a hadgyakorlatok. Mert csak az működik egyébként is, amit előre kipróbáltunk, mert ezernyi gebasz lehet és van mindig. És a mi esetünkben, a konvojoknál maradva, nem árt ha a magyar katonai bürokraták gyakorolják a formanyomtatványok gyors és pontos kitöltését, az amerikai és más partnerek látják, hogy mekkora sebességgel dolgozik a Magyar Honvédség, a Magyar Honvédség látja, hogy milyen sebességgel dolgoznak a magyar hatóságok, akiknek engedélyezni kell, a magyar katona lát amerikai katonát, és együtt próbálnak meg keresztülhajtani az országon, a magyar katona gyakorolja a közúti konvojokat, a probémamegoldást (de azt mondjuk napi szinten gyakorolja hehe)

Az amerikai konvojokról eszembe jutott még egy dolog, de ezt most már nem fejtem ki, mert kevés az infom hozzá. De a lényege kb. az, hogy ha Románia és Bulgária lenne egy képzeletbeli konfliktus déli frontja (és lengyelek és baltiak az északi), akkor mi vajon hol szállnánk harcba? És az olaszok, a szlovének, a horvátok?) Mert nyomukat nem nagyon leltem, pedig velük még nagyobb lesz a kihívás. Ja, de most jut eszembe, a horvátok és a szlovének ott voltak a Bátor Harcos 2017-es, meg is lepődtem, mert erre még nem volt példa szerény és felszínes emlékeim között.


Nincsenek megjegyzések: